McLeod Ganj - A 14. Dalai Láma jelenlegi rezidenciája

Tegnap volt az első szabadnapunk, amióta megérkeztünk, és kiélveztük minden percét. Reggel, csak hogy ne essek ki a "rutinból" (még mindig kicsit rosszul esik, amikor 5-kor csörög az óra), felkeltem 6-kor, felmentem a gyakorlótermünkbe és gyakoroltam, meditáltam egy órát. Aztán visszajöttem a szobába olvasni és sikerült belealudni, amit, hogy igazán őszinte legyek, nem bántam. Ritkán sikerül időben lefeküdni, és még ritkábban sikerül elalduni is egyből, bár fáradt vagyok. 

A kis szundi és egy kiadós reggeli után a csapat felével, visszajöttünk az iskolába, hogy találkozzunk a társaság másik felével is. Végül 4-en úgy döntöttünk, egy brazil házaspár, egy amerikai srác és én, hogy elsétálunk McLeod Ganjba, ami a következő városka, kb 20 perc séta. 

McLeod Ganjról azt érdemes tudni, hogy itt van a 14. Dalai Láma jelenlegi rezidenciája, ennek köszönhetően meglehetősen sok tibeti is. Az én személyes tapasztalataim szerint sokkal több, mint indiai. Egészen más a város hangulata is. Itt nem bámulnak az emberek, nem állítanak meg folyton, és ha benézel egy boltba nem akárjak lenyomni a torkodon az első dolgot, amit megfogtál, de mosolyogva válaszolnak minden kérdésre. A városnak az a része, amin átsétáltunk nagyrészt hasonlóan kirakodóvásár jellegű volt, mint Bhagsu, ahol lakunk, mégis egészen más. Nem ugyanazokat a dolgokat lehet megtalálni szinte mindegyik boltban, hanem mást és mást, mindenki nagyjából azt árulja, amit ő készít el, legyen az kötött sapka, zokni, sál, hangtál, festmény stb. 

A templom nem volt pont olyan, mint amilyenre számítottam. Amikor ott voltunk, éppen nem volt semmilyen szertartás, ezért nyitva volt két kicsi templom, ahol az emberek nyugodtan járhattak körbe, ami nem lett volna rossz, ha ez nem eredményezett volna pózoló embereket a Buddha szobrok körül. Valahogy az egésznek nem sikerült átérezni a varázsát. Bízom benne, kerül még rá alkalom, amíg itt vagyok, hogy ellátogassak újra. 

A komplexumon belül van egy pár sétány imamalmokkal, terasz fákkal, és egy múzeum, ami bemutatja Tibet történetét, főleg az elmúlt évtizedeket, amikortól kínai megszállás alatt vannak. Gyomorforgató volt és eléggé lehangoló látni, hogy miken mentek és mennek keresztül még mindig. 

Gondolatainkba merülve sétáltunk vissza délután az iskoláig. Én egy pár óra után úgy döntöttem, hogy meglepem magam életem első professzionális thai masszázsával, és egy cseppet sem bántam meg. Bár voltak pontok, amik fájtak, amikor megnyomkodott, utánna úgy éreztem, megajándékoztak egy új testtel. Jót tett a hátamnak is. Az, ahogy szépen lassan erősödnek az izmaim és húzzák helyre a gerincemet, fárad és izomlázas a leginkább. 

Ilyen szinte az összes ablakrács a városban

Ma már minden a megszokott kerékvágásban ment. Hála Istennek itt csak híre van, nyoma nincs a háborgásoknak. Csendes, békés napot Nektek is!