Az ezerarcú Delhi

Dharamsalaból repülővel érkeztünk  Delhibe Boval közösen. Mar az ottani reptér és  a belföldi járat is megért egy misét. A reptér  annyira kicsi volt, hogy a biztonsági  ellenőrzés előtt  és  után ugyanazokhoz a székekhez tessékeltek, csak az őrök memóriájától és figyelmességétől függött, hogy mindenki átessen az átvilágításon.  Kijelző tabla sem volt induló járatokkal, kapuszámokkal vagy egyéb információval. Boval az ajtónak és egy kicsit a többi várakozó embernek is háttal ültünk, olvastunk, amikor ránkszólt a biztonsági őr, hogy a kapu záródik a Delhibe menő  géphez. Mi kicsit meglepődve vettük tudomasul, hogy kiürült a váró, összekaptuk a csomagunkat és felültünk pici gépünk első sorába. Összesen 50 helyes lehetett a gép, de kevesen voltunk. Mégis, repülőhöz képest nehezen haladtunk, de szerencsésen landoltunk másfél órával később a fővárosi reptéren.

Innen egyesen a szállodába vezetett az út. Úgy  döntöttünk, hogy megérdemlünk egy kis luxust s mivel megfizethető áron tálaltunk helyet, megleptük magunkat egy két napos 5 csillagos kényeztetéssel. A szobából a közeli parkra és a medencére nyílt kilátás, aminek főleg reggel vettem hasznát. Mivel a szervezetünk már belejött, 6 előtt ébredtem és  lestem a medencét, van-e még  valaki olyan lelkes, hogy ilyenkor úszkáljon. Volt. Ezért egy kicsit még visszabújtam.  Úszás 7kor, bőséges reggeli, olvasás, láblógatás, délután városnézés. Addigra már egy pindurit lehűlt az idő. Egy hostel városnéző sétájára iratkoztam fel, amiből egy privát idegenvezetés lett, mivel én voltam az egyetlen jelentkező. Anu, az idegenvezető nagyon lelkes, türelmes és jól informált volt. Olyan helyekre vitt be, ahova egyedül biztos nem jut be az ember. Már csak azért sem, mert meg sem talalja őket. Bevitt Ázsia legnagyobb fűszerpiacára, ahol tényleg úgy áruljak a színesebbnél színesebb és illatosabbnál illatosabb fűszereket, ahogy a filmekben látni. 10-20 kgs zsákokban, az emberek a fejükön hordják ki a megvett árut, a földön áll mindenből 1 kibontott zsák, a nyaka feltekerve, a fűszer benne púposan. A levegő tele van illatokkal, már belépéskor kezdi ingerelni az ember orrát a sok szálló, csípős por. Az épület tetejére is felvitt Anu, itt néztük meg a naplementét. Látszottak a legfontosabb épületek körvonalai: a Jama mecset, a Vörös Vár, néhány híres szálloda.




Ezt a virágpiac követte, ami szintén jól el van dugva a kíváncsiskodó turisták elől. Két kis fűszerbolt közötti falépcsőn vezet fel az út egy épületet elhagyatottnak tűnő emeletére, ahol kilóra áruljak a virágokat a különböző vallási szertartásokhoz. Állítólag innen viszik szerteszét az ország összes oltárjához és ceremóniájához használt virágokat.





Még három eldugott helyett volt szerencsém meglátogatni: az egyik egy hímzőműhely, ami érdekes, de ugyanakkor elég szomorú volt.  A műhelyben 8 férfi hímzett sarikat. Ketten krétával rajzolták a mintákat, a többiek az égők halovány fényében, gépeket 8meghazudtoló sebességgel és pontossággal hímezték bele a kacskaringós mintákat a vékony, selyemszerű anyagokba. Fel sem néztek, amikor bementünk, annyira koncentráltak. Nekik és a családjaiknak ez biztosítja a napi betevőt. Mire a piacra kerül, 2-3 kereskedővel kézen át, már több ezer rúpia az ára. Csúnya, de sajnos arrafelé szokásos módja ez az emberek kizsákmányolásának. És ez nem csak a sarival, hanem szinte minden nyugatra érkező vagy a gazdagoknak szánt termékre igaz: egyéb ruhaneműk, gyárak, kesudió és egyéb termelők. Mi meg itthon néha felháborodunk, hogy drága, de azért megvesszük, vagy éppen megörülünk neki, hogy mennyire olcsó és azert vesszük meg. S közben mit sem tudunk a keserves munkáról, ami mögötte van. Már csak az a kérdés, hogy etikusabb-e megvenni, tudva, hogy bár egy töredéke olyan embereknek megy, akiknek igazan szüksége van rá és függenek ettől vagy keresni itthon alternatívát, megsporolva a szállítás okozta szennyezést és  tamogatva vele az itthoni termelőket.




A második elrejtett kincse Delhinek egy régi palotaudvar volt, ahol, Anu elmondása szerint, a britek Indiába érkezése előtt minden este mulatság volt. Az asszonyoknak a teraszokon jutott hely, ott beszélgettek, amíg  a férfiak a földön ülték  körbe az udvar középén táncoló hölgyet. Szerite minden este, vagyontól függetlenül. Ma már csak romjai látszanak az épületnek, amibe sok család beköltözött. De az udvar még őrzi valamikori pompájának halvány emlékét.




A harmadik meglepetés egy rövid zsákutca volt, amely 9 egyformán faragott, különbözően díszített kapuból állt. Itt a gazdagok laknak. Az uzsorások, pénzváltók, a város gazdag rétegének az a kis százaléka, aki nem költözött ki a kertvárosba. Itt záródott a kis esti sétánk, mert már kezdett sötétedni.

Bo éjjel indult haza, reggel, a szálloda elhagyása után  egyedül vettem a nyakamba a várost. Az India kapu és  a parlament épülete, egy síremlék és  a régi vár volt a listán. Utóbbi kettőt sikerült meglátogatni, a legelső valamilyen nemzeti ünnep miatt, aminek a történelmi háttéret nem sikerült kideríteni, le volt zárva. A sírhely a hozzá tartozó mecsetettel és kerttel érdekes volt, de szívesebben hagyom, hogy a képek beszéljenek helyettem.

A régi vár igazán kellemes meglepetés volt. Kiderült, hogy sokkal régebb épült, mint hittem, az legrégebbi romok valamikor Kr.e. 200-300-ból származnak. A hangulata is olyan volt. Csendes, homokkőfalak zártak körbe, itt még egy kicsit hűvösebb is volt. Került fa, aminek az árnyékába be lehetett ülni, s a vastag téglák még a város zaját is egész jól kizárták. Itt döntöttem el, hogy én elégedett vagyok azzal, amit alkamam nyílt látni Delhiből és, ha beengednek, szívesebben üldögélnek a szalloda medencéjében vagy annak a partján, amíg ki nem megyek a reptérre. Szerencsémre így is lett. S bár a 36 fok és 80% -os páratartalom azt jelentette, hogy az árnyékban 3 óra alatt nem szaradt meg a fürdőruhám, azért már nem zavart a forróság. Gondolatban már Kolozsvár utcáit róttam és Édesanyám finom vacsoráját ettem.

Bazár oltári kellékekkel

Szikh templom 

Csak egy utca

A gazdagok kapujában

Így készül a vacsoránk
A gazdag sor


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések